Első rész

 - Liv. Liv. Liv, kellj ki. Livia, kérlek - lökdöstek ki csodásan felépített álmomból - Olivia, az Isten szerelmére emeld már meg a hátsó feled - mért csapást fejemre legjobb barátom.

 - Legközelebb csak szimplán rúgj ki az ágyból - rántottam ki fegyverét kezei közül. Mindig is Ő volt az energikusabb kettőnk közül reggelente. Míg ő két perc alatt felkel, megiszik egy pohár vizet és elindul a fürdőszobába, én csak felülök az ágyban és pislogok kettőt.

 - Jó reggelt, Asami - köszöntem mikor kiléptem Lian hálójából a konyhába. Az említett biccentett egyet, majd folytatta kávékészítési rituáléját.

Én, mint a 3in1 poros kávék első számú rajongója, elkészítettem a számomra reggel életet jelentő zacsis csodát, majd leültem a hideg parkettára és frissen mikrózott folyadék elfogyasztásába kezdtem.

 - Ma is nálunk alszol?  - csoszogott be füles mamuszban Lian és Ő is nekilátott reggeli frissítőjének.

 - Nem tudom - mondtam ki lassan a szavakat - Nagyon megijedtem tegnap tőle.

 - Csak túlreagáltad - rántotta meg vállait - Biztos csak fel akart még szögelni egy képet.

 - Te se reagálnál túl jól, ha egy kalapácsos, karikás szemű csajjal találod szembe magad este tizenegykor.

 - Nem reagálnék jól, de nem rohannék el sikítva.

 - Nem sikítottam, csak hangot adtam a félelmemnek. Nem ugyanaz a kettő - javítottam ki miközben feltápászkodtam a padlóról.

 - Jó, tudod hol találsz minket - kortyolt bele teájába.

 - Liv, én nem akarok beleszólni semmibe se - szólalt meg Sami - de most van nyolc óra, kilenckor kezdődik az első óra, te pedig két épülettel arrébb laksz. Nem kéne indulnod?

 - Jaj basszus, de! - dobtam bele bögrém a mosogatóba, berohantam Lian hálójába a telefonomért, majd miután elköszöntem mindkettejüktől maratoni futásba kezdtem.

Tíz perc alatt sikerült visszakászálódnom a szobámba. Ijesztő szobatársam már nem volt a kis garzonunkban mikor megérkeztem. Tornádóként rohangáltam a fürdőszoba és szobám között. Alig kaptam fel magamra a ruháim, már borítottam is laptopom, telefonom és egyéb fontosnak számító dolgaim rojtos táskámba. Felkaptam magamra cipőim és indultam is a lift felé. A liftben jutott eszembe, hogy semmi, de konkrétan semmi smink nincs rajtam, így a lift tükrében gyorsan megpróbáltam helyrehozni magam fél perc alatt, a vészhelyzetre magamnál tartott korrektorommal. A földszinten ismét fel kellett vennem a nyúlcipőt, ugyanis két percem volt, hogy átérjek egy másik épület első emeletére. 

 - Bocsánat, elnézést! Bocsánat - szlalomoztam az emberek közt. Úgy tűnik csak nekem ilyen fontos az első benyomás, hogy képes vagyok lefutni egy egész coopert csak hogy beérjek órára. A terem előtt megálltam, mély levegőt vettem és felkészültem az esetleges korholásra amiért késtem. Nyugodt mozdulattal nyomtam le a kilincset és léptem be a terembe. A terem tele volt cseverésző diákokkal, senkinek se tűnt fel igazából, hogy jött még valaki, még a professzor se volt benn. Első látásra sehol se volt hely, így elkezdtem fel felé venni az irányt a lelátóhoz hasonlító lépcsőn. Az utolsó előtti sor bal szélén találtam egy szabad széket. Hasamat gerincemig behúzva sikerült átjutnom a székek mögött a kiszemelt helyhez.

 - Hé, bocsi, szabad? - böktem meg az ott ülő srác vállát. A barna már majdnem emós hajú srác rám emelte tekintetét, majd a székre és folytatta telefonjának bújását. Most nem azért, anyukámék illedelmességre, kedvességre meg ilyen szarokra neveltek, de ha lerohanom a lábaim egy nyomorult biológia előadás miatt, akkor nem leszek olyan türelmes az emberekkel. 

- Akkor ez egy igen - dobtam le táskám a padra és ültem le jelenlegi padtársam mellé.

A srác csak halvány mosolyra húzta száját és mélyebbre merült iPhonejában. Pár perc után megérkezett a kopaszodó, rendkívül izzadékony Hersmelh professzor. 

Mivel a biosz mindig is a kedvenc tárgyaim közt szerepelt, így örömmel vettem elő laptopom és kezdtem volna neki a jegyzetelésnek. Épp készültem volna dátumot írni és ráhangolódni az érdekesebbnél érdekesebb infókra, mikor a professzor úr, a drága, beközölte, hogy a mai órát csak az éves anyag megbeszélésével és előretekintéssel fogjuk tölteni. Legalább ötven ember száját mély, "köszönjük Istenem" sóhaj hagyta el. Nekem azonban nem. Csalódottan zártam be az éppen felugró Word ablakot, majd mobilnetemet előkotortam táskám mélyéről és felmentem facebookra.  Ahogy körbenéztem a teremben, mindenki ezt csinálta. Facebookot és Youtubeot láttam a legtöbb monitoron, bár volt amelyiken éppen pornó ment. 

Pár ismerősöm legújabb, csücsörítős selfiet belikeoltam, párhoz kommenteltem is. Egyszerre két chat ablak is felugrott, Én okos persze nem némítottam le a laptopom így a körülöttem ülök észrevehették, hogy épp a közösségit bújom. Ijedtemben a hang mellett még a fényerőt is levettem a gépről. E láttán a mellettem ülő barna hajú, kockás inges srác még szélesebb mosolyra húzta a száját. 

Mivel ha visszaraknám a fényerőt az elég kínos lenne, így inkább hunyorítva próbáltam kiolvasni a bejövő üzenetek feladóinak neveit. 

Lian Gomez

Nálunk hagytad a töltőd, gyalogkakukk.

Andro Gomez

sok sikert az első naphoz picilányom, lelkiekben veled vagyok. :)

Liannek visszaküldtem egy like kezecskét, apunak meg egy kisebb regénybe leírtam, hogy vigyázzon magára, hívjon nyugodtan bármikor, az időeltolódás nem gond, stb.

Az óra felénél járhattam amikor meguntam a Facebookot és inkább elraktam gépemet, Instagramomat lestem telefonomról. 

 - Kövess vissza - szólt hozzám a kockás inges - Most követtelek be, kövess vissza. Légyszíves. 

 - Te most hozzám beszélsz? - néztem rá meglepődve.

 - Nem, a tökeimhez - forgatta szemeit - Ki máshoz?

 - Wáo, olyan érzésem van, mintha megtisztelve kéne éreznem magam - vontam fel szemöldököm.

 - Jól érzed.

 - Ez vagy te? - mutattam felé a kis ikont.

 - Azaz. Amúgy Michael.. Clifford - nyújtotta kezét.

 - Olivia Gomez - fogtam vele kezet.

 - Nem idevalósi vagy, ugye? - rakta le telefonját a padra, majd féloldalasan felém fordult.

 - Nem, New Yorkból költöztünk ide, de amúgy Rio de Janeiroból származom - hadartam. Valószínűleg ez a legérdekesebb tény velem kapcsolatban.

 - Látszik - bólintott, érdekes arckifejezésem láttán folytatta - Az akcentusod, elég erős.

 - Sokan mondták már - bólintottam.

Mindenki egyszerre kapta fel a cuccát és indult kifelé a teremből, ebből arra következtettem, hogy az első órának vége. Felálltam és elindultam a kijárat felé, Michael mögöttem jött.

 - Hol lesz a következőd? - állt meg mellettem. 

 - Várj - kikaptam a táskám egyik oldalzsebéből egy cetlit amin az órarendem volt és bogarászni kezdtem - Öhm, szociológia, AC421-ben. 

 - Jól van akkor még találkozunk - mondta, biccentett egyet, majd elindult a BA épület felé. 

 - Emlékezni fogsz addig a nevemre, vagy naponta ki, be kövesselek Instagrammon, hogy emlékezz rám? - szóltam utána.

 - Vicces - fordult hátra vigyorogva - Bírlak, Livi - mondta, majd mikor pár srác a nevét kiabálta intett egyet és tovább állt.

Nyugodt léptekkel indultam el megkeresni a AC épületet, időközben összefutottam Asamival, akivel történetesen egy óránk lesz, szóval miután kerestünk egy ital automatát, felkerekedtünk és tovább kutattunk a terem után.

Hello újra.

Próbáltam igyekezni az első résszel. Igazából még semmi izgalmas, beveztés :)

Azért remélem tetszett. Véleményt vagy komiban vagy chaten hagyjatok, kérlek.

Köszönöm, byeeee