Harmadik rész

Olivia

 - Na jó, ez biztos nem igaz - nyögtem ki nehezen a szavakat miközben hasamat fogva nevettem.

 - Esküszöm, ott állt a színpad közepén és lerángatta a nadrágját - bizonygatta Mikey.

 - Istenem - könyököltem fel az iskola előtt elhelyezkedő padra - Betegek vagytok.

 - Csak élvezzük amink van. Hülye aki nem használja ki ezeket a lehetőségeket - vigyorgott - Holnap is lesz egy koncertünk. Eljöhetnél.

 - Még meglátom.

 - Naaa, miattam. Hogy lásd milyen jó is vagyok - húzta ki magát.

 - Legyen - mosolyogtam - De Liant nem akarom egyedül hagyni.

 - Jöjjön Ő is - tárta szét karjait - Minél többen vagyunk annál jobb. Amúgy ha már Liannél tartunk, van valami fejlemény a Vampssel kapcsolatban?

 - A mivel?

 - Vamps. Tudod, az a banda amit tegnap hallottatok a bárban.

 - Tudtam, hogy valami V-s nevük van! - csaptam az asztalra - Képzeld van. Megtudta a magas srác nevét, valami Thomas vagy Theodore, azt hiszem.

 - Tristan - javított ki.

 - Akkor az. Jézusom, sose voltam még ilyen rossz a nevekben - sóhajtottam - Mindegy. Megtudta a nevét, és hogy mind a hárman angolok. Csak a suli miatt vannak itt, mint én és Lian.

 - Ez mind? Ezt még én is eltudtam volna mondani, ha engem kérdeztek.

 - Nem sieti el a dolgokat - vontam vállat - Az is beletelt fél éjbe, míg ezeket kiderítette.

 - El tudom képzelni ahogy kutat, hívogatja az embereket, mint egy kis FBI-os - meredt a távolba. Épp hogy befejezte a mondatát megszólalt a telefonja - Ezt fel kell vennem - mondta miután megnézte telefonja kijelzőjét.

 - Nyugodtan - túrtam hajamba.

 - Szia.. A Müvinél Livvel... Olivia... A kendős csaj akivel tegnap a bárban beszéltünk... Jól van, mikor?... Értelek, mindjárt indulok... Jól van Lukey, fél óra és nálad... Jól van már... Na szia - tette le - Idióta. Mennem kell, Livi. Jössz a koncertre?

 - Megyek - sóhajtottam - Mikor, hol?

 - Fejből nem tudom - vakargatta tarkóját, miközben felállt - Írj rám Twitteren vagy valahol.

 - Nincs Twitterem.

 - Akkor majd csinálunk - mosolygott, majd egy puszit nyomott a fejemre - Rohanok, szia. Holnap számítok rád!

 - Ott leszek - szóltam utána.

Miután Mikey elment kinn maradtam. Élveztem egy kicsit a szombat délelőtti nap sugarait. Napozásom közben figyeltem ahogy a koli háromnegyede bőröndökkel megrakva battyog ki a kapun. Hát igen, itt a hétvége, mindenki megy haza a családhoz. Legszívesebben Én is hazamennék, de nem egy hatalmas ötlet hazarepülni New Yorkba. Mire odaérnék jöhetnék is vissza.

Magasröptű gondolatmenetemből Lian ugrasztott ki, pontosabban a telefonom. Lia elhadart valami, hinduhoz hasonló szöveget aminek a végére érthetően odabiggyesztette a Siess! szót. Telefonomat zsebembe süllyesztettem, napszemüvegemet hajpántként használva indultam el az E épület felé. 

 - Gyere gyere gyere! - kiabált barátnőm mikor meghallotta az ajtó csapódását.

Cipőmet lerugdostam magamról és kérésének eleget téve ültem le mellé az ágyára.

 - Mi a helyzet? - dőltem neki a falnak.

 - Visszaigazolt! - vigyorgott rám.

 - Terence?

 - Tristan.

 - Basszus! - csaptam homlokomra - Esküszöm felírom a nevét a tenyeremre.

 - És lájkolta is a profilképem - pattogott Lian levakarhatatlan mosollyal az arcán - Ez egy új kapcsolat kezdete.

 - Miért érzem úgy, hogy néha nem is figyelsz rám? 

 - Belájkoltam a profilképét és a borítóképét is. Tudom, tudom egyszerre csak egyet kéne, de fel akarom hívni magamra a figyelmet.

 - Szóval kifejlesztettem a képességet, hogy beszélek de senki se hall - dőltem hanyatt az ágyon grimaszolva - Csodás.

Míg Lian azt elemezte melyik technikával tudná a legjobban felhívni magára a figyelmet addig én telefonomat nyomkodtam.

Instagramon legalább 100-150 emberrel többen követnek mióta Michael bekövetett, és az eddigi, szokásos 50-60 szív helyett 200 körül kapok a képeimre. Valószínűleg a fiúk bandája elég népszerű ahhoz, hogy meglegyen az úgymond "alap" rajongótáboruk. Telefonom hirtelen őrült rezgésbe és vaku villogásba kezdett ezzel jelezve, hogy ismerősnek jelöltek Facebookon. A név elolvasása nélkül ismertem fel a képen szereplő srácot. Gyorsan vissza igazoltam Luke-t és folytattam Instagrammom bújását. Valahogy ez mindig jobban lefoglalt, mint a Facebook.

Épp Ian Somerhalder új képének alaposabb tanulmányozására vettem rá magam, mikor felugrott Luke chat ablaka. 

Luke R. Hemmigs

hali

itt Michael

holnap a Red Rockba leszünk este kilenckor :)

Liv Gomez

oké, de az hol van?

Luke R. Hemmings

fogalmam sincs

minket is fuvaroznak

nézd meg google maps-en

 - Holnap koncertre megyünk - kopogtattam meg Lia vállát.

 - Milyen koncertre?

 - 5 Seconds of Summer - mondtam, mintha teljesen természetes dologról beszélnék - keressünk rájuk Youtube-n - ültem fel.

 - Parancsára, asszonyom.

Lian ujjai alatt szinte meggyulladt a billentyűzet. Az első behozott videóra rá is kattintott és vártuk, hogy betöltsön a Müvi hiper gyors wifijén a klipp. 

 - Honnan ismered ezt a bandát? - nézett rám felvont szemöldökkel.

 - Michael bandája. Mesélt pár dolgot magukról és meghívott minket a holnapi koncertjükre.

 - Minket?

 - Engem, de mivel csomagban vagyunk te is jössz - vontam vállat és fordultam az éppen felcsendülő laptop felé.

***

 - Kész vagy? - rontott be az ajtón Lia.

 - Pár pillanat - kiabáltam ki neki a fürdőből. 

Kiborít a hajam. Amikor semmit se csinálok egész nap, még csak fogat se mosok akkor olyan mintha kifutóra készülnék, de mikor vizsgázom vagy programom van olyan mint a szénakazal. Borzalmas. Most is lefeküdtem fél órára, szusszanni egyet nedves - nem vizes, NEDVES - hajjal és máris olyan csomót kreáltam a fejem tetejére amit még egy ütvefúróval se lehetne eltüntetni.

 - Na jó, Britney Spears alert - léptem ki a fürdőszobából a hajamban matatva - Ide a nullást!

 - Veled mi történt, madárijesztő? - röhögött fel drága barátnőm a tíz centi átmérőjű csomón.

 - Elaludtam - mormogtam, miközben ujjaimat próbáltam kihúzni a csomóból.

 - Nyugi - pattant fel Miranda a kanapéról és berohant a szobájába.

Miranda a szobatársam. Képzőművészetin van és az első esti kalapácsos akciójától eltekintve egész jó fej és segítőkész. 

 - Tessék - nyomott a fejemre egy fekete kalapot - Máris jobb.

 - Köszönöm, de ez két lépés múlva le fog esni a fejemről - sóhajtottam.

 - Erre is gondoltam - vette ki hajából a hullámcsatokat és tűzdelte a hajamba őket. Úgy húsz-harminc darab csat után keresztbe fonta kezeit mellkasán és rám nézett - Most csinálj úgy, mint aki rohadt jól érzi magát egy koncerten és őrülj meg.

 - Azt hogy? - néztem rá kérdőn.

 - Rázd a fejed - forgatta szemeit Mira.

 - Ja. Akkor azt mond.

Agyrázkódás és szédülés-hányinger közti állapotig ráztam a fejem, hogy teljesen megbizonyosodjak a csatok megbízhatóságáról.

 - Király - vigyorogtam - Köszönöm - öleltem át vállát, majd Lian felé fordultam - Induli.

 - Mielőtt indulunk - állított meg Lia az ajtóban.

 - Tükör?

 - Egész alakos - bólintott.

 - A szobámban - mutatott az említett helyiség felé Miranda. 

Liannal gyors haj, smink, kalap és ruha ellenőrzés után indultunk ki a szobából.

 - Várj - fogta meg a kezem - Ugye nem vagyok alul öltözött? 

 - Mi nem vagy? 

 - Hát hogy nem látszik rajtam, hogy életemben elöször megyek olyan stílusú koncertre, mint ez? - rágta szája szélét. Édesem mindig is sokat foglalkozott azzal, hogy mások mit gondolnak róla. Rossz szokása, de nem tudom lenevelni róla.

 - Nem - mosolyogtam rá - Teljesen jól nézel ki.(x) 

 - Akkor jó - könnyebbült meg - Te is odavágtad magad (x) - vigyorgott rám.

Miután kibókoltunk magunkat erre a hónapra elindultunk taxit fogni. Mit ne mondjak, Sydney szívében vasárnap este hétkor csak úgy fogsz taxit ha konkrétan leütöd a fuvarra éhes fenevadakat. Erre mi úgy negyed óra múlva jöttünk rá, így minimum négy ember lopta el a leintett járműveket. Hiénák. 

A Red Rock nagyjából úgy negyven percnyire volt, így épp a tömeg előtt értünk oda. Egy kétajtós szekrény méreteivel rendelkező kedves úr elvezényelt minket a fiúk öltözőjéhez, de be nem engedett már minket. Kopogás után benyitott a szobába és közölte a srácokkal a nevünk és hogy beengedhet-e minket. A választ nem hallottuk, viszont a pasi elhúzott és egy Iron Maiden pólós alak jelent meg előttünk.

 - Livey - ölelte át nyakam Michael.

Második rész

Lian

Az első hetünket sikeresen lezártuk. Igaz, hogy ketten összesen legalább ötven zöld-lila foltot szedtünk össze a folyosókon való tolongás során, de élünk. Ennek örömére kitaláltuk, hogy a péntek esténket egy No Rules nevű főiskolai bárban fogjuk tölteni. Igazából semmi köze nincs a Müvihez, de mivel ez egész közel van a kolihoz mindenki idejár nagyjából. Legalábbis így hallottuk. Meséltek még egy, azt hiszem Beast nevű klubról, amit szintén a Müvisek foglaltak be, de az inkább hasonlít egy drogtanyához, mint kulturált szórakozó helyhez. 

Liv - hűen magához - felvette a kedvenc szaggatott, fekete farmerét és AWESOME feliratos felsővel, vörös Vanssel és bandanával.(x) Asami kicsit standosra vette a figurát. Szürke, pamuthoz hasonló vékony anyagú egybe ruhát és sarut viselt.(x) Hihetetlen de ez neki teljesen előnyös volt. Ne kérdezzétek hogyan csinálta, de esküszöm jobban nézett ki, mint mi ketten Livvel. És, hogy ne feledkezzünk el rólam se, egy fekete, hosszú ujjú, hasvillantós pólót vettem fel, koptatott és szaggatott rövidnadrággal, valamint amerikai mintás Vanst.(x) Magamhoz képest hihetetlenül hétköznapian öltöztem fel. Általában még akkor is úgy nézek ki, mint aki divatbemutatóra megy, mikor csak egy liter tejért megyek a kisboltba. 

 - Hogy tudod minden második kirakatban megnézni? - kérdezte szemöldökét felhúzva Asami Livtől.

 - Úgy, hogy félek, hogy ez a kendő túlságosan felcsúszik vagy elmozdul és úgy fogok kinézni, mint egy puli - adta diplomatikus válaszát Livia - Meg amúgyis. Mintha én lennék az egyetlen aki ezt csinálja.

 - Két fajta nő él ezen a földön, aki minden lehetséges tükröződő tárgyban megnézi magát, és aki csak a fürdő tükrében nézi magát mikor készülődik - helyeseltem bólogatva.

 - Ámen sista' - tette össze kezeit Liv.

A bár kívülről borzalmasan lepukkantnak látszott, de belülről valami rohadt jó volt. Kicsit hasonlított az HIMYM-es McLaren's-re és a Jóbarátokban a kávézóra is. Voltak asztalok, boxok egyaránt, pultnál is helyet lehetett foglalni, de a pulttól egy öt méterre volt található egy viszonylag nagy, félkör alakú színpad is. Az egész hely tiszta hangulatos volt. 

Liv vállalta magára, hogy elmegy italért. Míg a pultnál álldogált, mi leültünk egy oszlop melletti asztalhoz.

Olivia

Nem vagyok oda érte, mikor a vendégek elkezdenek nyavalyogni a kiszolgáló lassúsága vagy bénasága miatt, mert mikor néha hétvégente a La'Jaimban dolgozunk Liannal, nekünk se esne jól, de amit ez a pultos srác lerendezett az már röhejes volt. Az, hogy konkrétan nem tud három poharat megtölteni csapolt sörrel már egyszerűen nevetséges. Majdnem tíz perc alatt sikerült szegénynek a sörös móka, mielőtt még kimondta volna a "nyugodtan menj, majd kiviszem én" mondatot felkaptam a három poharat és elsiettem a pulttól. 

 - Ez gyors volt - bújta telefonját Sami.

 - Haha - grimaszoltam - Fizetni ti mentek, mert én ezt még egyszer nem várom ki. 

 - Hát én biztos nem - mosolyodott el boldogan Sami drága - Fél óra múlva mennem kell. Közbe jött valami..

 - Aha - kortyolt bele Lian italába - És helyes a srác?

 - Mi?! - jött egyből zavarba. Valahogy az ázsiaiak sokkal aranyosabbak, mikor zavarba jönnek.

 - Asami - néztem rá vigyorogva - Attól még, hogy csak egy hete ismerünk, még nem vagyunk hülyék. 

 - Bizony - bólogatott egyetértően Lian - Ráadásul nem tudod elhallgatni, se elrejteni. Főleg előle - mutatott rám - Pszichológus hallgtó, szóval a szempillád állásából megmondja, mikor milyen a viselkedésed.

 - Egyenlőre csak azt látom a szempilláin, hogy túl sokat használ szempillaspirált és hogy kölcsönadtad neki a Max Factor dúsítósat - nevettem el magam - Amúgy igaza van. És mivel ezt tanulom titeket foglak kísérleti egérkéimnek használni - néztem rájuk sejtelmesen - Szóval, hogyha megkérdezem, hogy vagytok nem akarom azt a választ hallani,hogy "Jól".

 - Ezentúl csak bőgve fogok elmesélni mindent - forgatta szemeit Lia.

 - Na ezt gyorsan igyuk meg mert nemsokára mennem kell - csapta le telefonját az üvegasztalra és kapta fel poharát Asami - Egészségünkre!

 - Az első hetünkre! - koccintottam Asamival.

 - Ránk, az első hétre és Asa csodás alakjára amit ezzel a gönccel úgy eltakar, hogy mégis jól áll neki! - hadarta Lian, majd hozzáérintette poharát a mienkéhez.

Innentől az idő igen gyorsan telt. Asami percek alatt eltávozott, a bár szinte tele volt. Liannel hatalmas értelmiségi beszélgetéseket folytattunk értelmetlen dolgokról - negyed órán keresztül vitáztunk azon, hogy az almás-mézes vagy az avokádós arcpakolás a hatékonyabb.. értitek. Mikor lezártuk az arcpamacs témát egy három fiús banda lépett a fel a bár színpadára. Nem igazán foglalkoztunk velük, Lian elkönyvelte magába, hogy a felhőkarcoló magasságú szöszi tetszetős és folytattuk a beszélgetést. A mini koncert elején bemutatkoztak, de egyszerűen képtelen voltam emlékezni a nevükre. Igazából mindegy is volt, jó volt amit játszottak, de annyira nem fogott meg. 

Mivel a sör nem volt annyira nőies ital és egy csöppet erős szagot is generált így úgy döntöttünk egy kólának jobban örülnénk most már, hajnali egyhez közeledve. 

Szerencsére a teszetosza kis srácot leváltotta egy harminc év körüli szakállat növesztő pasas aki félperc alatt lezavarta a kiszolgálást. Az asztalunk felé tartva észrevettem egy rám vigyorgó barna fejet, fél másodperces gondolkodás után leesett ki is szuggerál tekintetével. Mikey!

 - Lia, drágám, bogaram - tettem le a kóláját elé.

 - Mit szeretnél, Olivia? - tudja, hogy nem szeretem ha így hívnak. Nagyon jól tudja. 

 - Köszönök az egyik ismerősömnek. Öt perc és itt vagyok - öleltem át a nyakát, majd a fülébe suttogtam - Addig nézd le a dobosról a pólóját.

 - Már fél órája azon vagyok - húzta ki magát, és ropogtatta ki ujjait. Ez egy bolond nőszemély, de imádom.

 - Livi, Livi - állt fel Mikey, mikor odaértem és megölelt - Hát nem csak Hersmelh óráján látlak? 

 - Mint látod - dőltem neki a box oldalának ahol ült haverjaival - Mi újság?

 - Kieresztjük a fáradt gőzt - huppant vissza helyére - Ja, amúgy srácok, Ő itt Livi, Olivia Maxine Gomez. Livi, Ők itt Ashton, Calum és Luke.

 - Hello - szinkronköszönés.. A kedvencem.

 - Tetszik a kendőd - mutatott a fejemre kötött bandanara a göndör szőke, Ashton.

 - Tied se rossz - mondtam mosolyogva. Ash homlokára egy kicsit sötétebb volt kötve.

 - Nekem már most szimpatikus vagy - elégedetten dőlt hátra - Aki bandanát visel az nem lehet rossz ember. Jó csajokkal haverkodsz Michael.

 - Amúgy - néztem barna barátomra - Honnan tudod a középső nevem? Mert azt nem rémlik, hogy említettem volna. 

 - Nem mondtad. De instagrammon az a neved, hogy Olivia Maxine, aztán kisakkoztam - vigyorgott büszkén.

 - Wow, Mike, mit keresel te itt, neked a NASAnál a helyed - jegyezte meg cinikusan a sötét hajú srác, Colin. Azt hiszem..

 - Humorgép Calum akcióba lépett - grimaszolt rá Mike.

Calum! Az!

Itt még egy kicsit szívták egymás vérét, amin csak jót nevettem. Liant nem hatotta meg annyira távollétem, ugyanis szüntelen a dobos szöszkét nézte, vagy telefonját babrálta. 

A színpadon lévő banda bejelentette, hogy ez az utolsó szám a ma este folyamán.(x) Ezt a dalt valahogy sokkal jobban adták elő vagy nem is tudom. Egyszerűen jó volt hallgatni. Simogató volt mind a hangszerek, mind az énekes hangja.

 - Ahh - sóhajtottam - ez rohadt jó.

 - Az túlzás, hogy rohadt jó - horkantott fel a felzselézett szöszi ,Luke.

 - Kinek mi - rántottam meg vállam - Szerintem ez eddig a legjobb.

 - Elmegy - értett egyet Calum a mellette ülővel.

 - Oké, az arcotokon egyértelműen undor van - néztem rájuk - kérem a mesét.

 - Rivális banda, ennyi - nézett rám Ashton.

 - Miért ti is zenéltek? - lepődtem meg.

 - Ejnye, Michael Gordon Clifford! - boxolt bele vállába Ashton - Instagrammon van eszed baromkodni, de a legfontosabb dolgokat meg se említed a hölgynek!

 - Gordon? - mosolyodtam el.

 - Könyörgöm ne - nézett rám halálosan komolyan.

 - Nos Olivia - emberek, ráz a hideg - Mi vagyunk a 5 Seconds Of Summer, feltörekvő pop/rock banda Sydney szívéből - magyarázott Ashton.

 - Miért 5 Seconds, ha négyen vagytok? 

 - Nem függ össze - rázta a fejét Mikey.

 - Oh..

 - És velük - mutattam az éppen pakoló bandára - mi bajotok?

 - Az, hogy rivális banda - adta meg a diplomatikus választ Luke.

 - Ez olyan, mint a The Wanted és One Direction, Taylor Swift és Demi Lovato, Beyonce és Shakira.. - sorolta Calum.

 - Beyonce és Shakira jóban vannak.

 - Csak megjátsszák - rántotta meg vállát Cal.

 - Liv, menjünk - fogta meg derekam Lian.

Ahoi drágák.

Íme itt egy új, friss, ropogós, unalmas részecske.

Nagyon sajnálom, hogy későn hoztam és unalmas is de hajnali 2:02kor ez a max amit ki tudtam hozni magamból.

Remélem tetszett azért :)

Byee

U.I.: köszönöm a 3 feliratkozót és majd' 300 megtekintést <3

Első rész

 - Liv. Liv. Liv, kellj ki. Livia, kérlek - lökdöstek ki csodásan felépített álmomból - Olivia, az Isten szerelmére emeld már meg a hátsó feled - mért csapást fejemre legjobb barátom.

 - Legközelebb csak szimplán rúgj ki az ágyból - rántottam ki fegyverét kezei közül. Mindig is Ő volt az energikusabb kettőnk közül reggelente. Míg ő két perc alatt felkel, megiszik egy pohár vizet és elindul a fürdőszobába, én csak felülök az ágyban és pislogok kettőt.

 - Jó reggelt, Asami - köszöntem mikor kiléptem Lian hálójából a konyhába. Az említett biccentett egyet, majd folytatta kávékészítési rituáléját.

Én, mint a 3in1 poros kávék első számú rajongója, elkészítettem a számomra reggel életet jelentő zacsis csodát, majd leültem a hideg parkettára és frissen mikrózott folyadék elfogyasztásába kezdtem.

 - Ma is nálunk alszol?  - csoszogott be füles mamuszban Lian és Ő is nekilátott reggeli frissítőjének.

 - Nem tudom - mondtam ki lassan a szavakat - Nagyon megijedtem tegnap tőle.

 - Csak túlreagáltad - rántotta meg vállait - Biztos csak fel akart még szögelni egy képet.

 - Te se reagálnál túl jól, ha egy kalapácsos, karikás szemű csajjal találod szembe magad este tizenegykor.

 - Nem reagálnék jól, de nem rohannék el sikítva.

 - Nem sikítottam, csak hangot adtam a félelmemnek. Nem ugyanaz a kettő - javítottam ki miközben feltápászkodtam a padlóról.

 - Jó, tudod hol találsz minket - kortyolt bele teájába.

 - Liv, én nem akarok beleszólni semmibe se - szólalt meg Sami - de most van nyolc óra, kilenckor kezdődik az első óra, te pedig két épülettel arrébb laksz. Nem kéne indulnod?

 - Jaj basszus, de! - dobtam bele bögrém a mosogatóba, berohantam Lian hálójába a telefonomért, majd miután elköszöntem mindkettejüktől maratoni futásba kezdtem.

Tíz perc alatt sikerült visszakászálódnom a szobámba. Ijesztő szobatársam már nem volt a kis garzonunkban mikor megérkeztem. Tornádóként rohangáltam a fürdőszoba és szobám között. Alig kaptam fel magamra a ruháim, már borítottam is laptopom, telefonom és egyéb fontosnak számító dolgaim rojtos táskámba. Felkaptam magamra cipőim és indultam is a lift felé. A liftben jutott eszembe, hogy semmi, de konkrétan semmi smink nincs rajtam, így a lift tükrében gyorsan megpróbáltam helyrehozni magam fél perc alatt, a vészhelyzetre magamnál tartott korrektorommal. A földszinten ismét fel kellett vennem a nyúlcipőt, ugyanis két percem volt, hogy átérjek egy másik épület első emeletére. 

 - Bocsánat, elnézést! Bocsánat - szlalomoztam az emberek közt. Úgy tűnik csak nekem ilyen fontos az első benyomás, hogy képes vagyok lefutni egy egész coopert csak hogy beérjek órára. A terem előtt megálltam, mély levegőt vettem és felkészültem az esetleges korholásra amiért késtem. Nyugodt mozdulattal nyomtam le a kilincset és léptem be a terembe. A terem tele volt cseverésző diákokkal, senkinek se tűnt fel igazából, hogy jött még valaki, még a professzor se volt benn. Első látásra sehol se volt hely, így elkezdtem fel felé venni az irányt a lelátóhoz hasonlító lépcsőn. Az utolsó előtti sor bal szélén találtam egy szabad széket. Hasamat gerincemig behúzva sikerült átjutnom a székek mögött a kiszemelt helyhez.

 - Hé, bocsi, szabad? - böktem meg az ott ülő srác vállát. A barna már majdnem emós hajú srác rám emelte tekintetét, majd a székre és folytatta telefonjának bújását. Most nem azért, anyukámék illedelmességre, kedvességre meg ilyen szarokra neveltek, de ha lerohanom a lábaim egy nyomorult biológia előadás miatt, akkor nem leszek olyan türelmes az emberekkel. 

- Akkor ez egy igen - dobtam le táskám a padra és ültem le jelenlegi padtársam mellé.

A srác csak halvány mosolyra húzta száját és mélyebbre merült iPhonejában. Pár perc után megérkezett a kopaszodó, rendkívül izzadékony Hersmelh professzor. 

Mivel a biosz mindig is a kedvenc tárgyaim közt szerepelt, így örömmel vettem elő laptopom és kezdtem volna neki a jegyzetelésnek. Épp készültem volna dátumot írni és ráhangolódni az érdekesebbnél érdekesebb infókra, mikor a professzor úr, a drága, beközölte, hogy a mai órát csak az éves anyag megbeszélésével és előretekintéssel fogjuk tölteni. Legalább ötven ember száját mély, "köszönjük Istenem" sóhaj hagyta el. Nekem azonban nem. Csalódottan zártam be az éppen felugró Word ablakot, majd mobilnetemet előkotortam táskám mélyéről és felmentem facebookra.  Ahogy körbenéztem a teremben, mindenki ezt csinálta. Facebookot és Youtubeot láttam a legtöbb monitoron, bár volt amelyiken éppen pornó ment. 

Pár ismerősöm legújabb, csücsörítős selfiet belikeoltam, párhoz kommenteltem is. Egyszerre két chat ablak is felugrott, Én okos persze nem némítottam le a laptopom így a körülöttem ülök észrevehették, hogy épp a közösségit bújom. Ijedtemben a hang mellett még a fényerőt is levettem a gépről. E láttán a mellettem ülő barna hajú, kockás inges srác még szélesebb mosolyra húzta a száját. 

Mivel ha visszaraknám a fényerőt az elég kínos lenne, így inkább hunyorítva próbáltam kiolvasni a bejövő üzenetek feladóinak neveit. 

Lian Gomez

Nálunk hagytad a töltőd, gyalogkakukk.

Andro Gomez

sok sikert az első naphoz picilányom, lelkiekben veled vagyok. :)

Liannek visszaküldtem egy like kezecskét, apunak meg egy kisebb regénybe leírtam, hogy vigyázzon magára, hívjon nyugodtan bármikor, az időeltolódás nem gond, stb.

Az óra felénél járhattam amikor meguntam a Facebookot és inkább elraktam gépemet, Instagramomat lestem telefonomról. 

 - Kövess vissza - szólt hozzám a kockás inges - Most követtelek be, kövess vissza. Légyszíves. 

 - Te most hozzám beszélsz? - néztem rá meglepődve.

 - Nem, a tökeimhez - forgatta szemeit - Ki máshoz?

 - Wáo, olyan érzésem van, mintha megtisztelve kéne éreznem magam - vontam fel szemöldököm.

 - Jól érzed.

 - Ez vagy te? - mutattam felé a kis ikont.

 - Azaz. Amúgy Michael.. Clifford - nyújtotta kezét.

 - Olivia Gomez - fogtam vele kezet.

 - Nem idevalósi vagy, ugye? - rakta le telefonját a padra, majd féloldalasan felém fordult.

 - Nem, New Yorkból költöztünk ide, de amúgy Rio de Janeiroból származom - hadartam. Valószínűleg ez a legérdekesebb tény velem kapcsolatban.

 - Látszik - bólintott, érdekes arckifejezésem láttán folytatta - Az akcentusod, elég erős.

 - Sokan mondták már - bólintottam.

Mindenki egyszerre kapta fel a cuccát és indult kifelé a teremből, ebből arra következtettem, hogy az első órának vége. Felálltam és elindultam a kijárat felé, Michael mögöttem jött.

 - Hol lesz a következőd? - állt meg mellettem. 

 - Várj - kikaptam a táskám egyik oldalzsebéből egy cetlit amin az órarendem volt és bogarászni kezdtem - Öhm, szociológia, AC421-ben. 

 - Jól van akkor még találkozunk - mondta, biccentett egyet, majd elindult a BA épület felé. 

 - Emlékezni fogsz addig a nevemre, vagy naponta ki, be kövesselek Instagrammon, hogy emlékezz rám? - szóltam utána.

 - Vicces - fordult hátra vigyorogva - Bírlak, Livi - mondta, majd mikor pár srác a nevét kiabálta intett egyet és tovább állt.

Nyugodt léptekkel indultam el megkeresni a AC épületet, időközben összefutottam Asamival, akivel történetesen egy óránk lesz, szóval miután kerestünk egy ital automatát, felkerekedtünk és tovább kutattunk a terem után.

Hello újra.

Próbáltam igyekezni az első résszel. Igazából még semmi izgalmas, beveztés :)

Azért remélem tetszett. Véleményt vagy komiban vagy chaten hagyjatok, kérlek.

Köszönöm, byeeee

Prológus

Üdvözlök minden kedves erre látogatót! :)

Ez a blog egy 5 Seconds of Summerrel és The Vampssel foglalkozó történetnek ad otthont. Remélem tetszeni fog a prológus. Semmi érdekes, csak a nyugis felvezetés. Igyekszem a folytatással addig is, bye.

xx

 - Na? Na? Kint van? Na? – ugrált nyakamba Lian. Nagyon valószínű, hogy ebből – a számomra fájdalmas – pózból ő látni fogja a tőlünk tíz méterre lévő falra kitűzött kb. kétszáz papír közül azt amelyiken a szobabeosztások vannak. Igazából nem maga a távolság volt a gond, hanem a köztünk és a fal közt elhelyezkedő hallgatósereg.

 - Én se látok többet, mint te – hámoztam le ujjait vállamról és próbáltam előre törni. Faltörő kosként indultam neki a tolakodásnak, de az első másfél méter után inkább négykézláb folytattam.

Nem volt a legjobb ötlet rövidnadrágban, csupasz térddel végig csúszni – mászni a nem épp tiszta kollégium padlót. Nem tudom, hány ember lábfejére térdeltem rá, hánynak fúrtam át magát a lábai közt, azt meg végképp nem hánynak fejeltem meg térdhajlatát, de a bő szitkozódásból és a tömérdeknyi „Ez meg mi az anyám volt?” kérdés után arra következtettem, hogy elég soknak.

Mikor a fejemet erőteljesen bevágtam a falba, ráeszméltem, hogy kicsiny felderítő túrám végéhez ért és próbáltam úgy felállni, hogy senki se nyomjon túlságosan neki a parafa üzenő falnak. Jobb kezemmel végig a falnak támaszkodva tartottam magam kellően távol a négyzetrácsozott papiroktól. Mind a tíz, tizenöt cetlit lefényképeztem, majd kimásztam az embertömegből. Liant a csorda hátsó szélénél pillantottam meg, ahogy fénysebességgel kapkodja tekintetét végig a diákok hadán. Két punk srác közt benyúltam és kirángattam barna hajú barátnőmet a tömegből, majd elindultunk kifelé. Hatalmas léptekkel haladtunk előre, a bejárat környékén helyet foglaló pár kovácsoltvas pad tele volt emberekkel. Mivel egyik padon se találtunk helyet, kerestünk egy árnyékosabb helyet, amit meg is leltünk egy termetes nyárfa alatt. Táskámat ledobtam magam mellé a fűbe, hátamat a fa törzsének döntve kezdtem bele a képek átbogarazásába. 
 - Izgulok - dőlt hanyatt a fűben Lian. Szokásához híven idegességében dúdolgatott, lábával dobolt.
 - Jézusom, mennyi ázsiai fog ide járni - szólaltam meg - Megvagy! - kiáltottam fel - Jegyezd meg, E305!
 - Igenis! Tied megvan már? - ült be mellém.
 - Keresem - sóhajtottam fel - Megvan... B218.
 - Enyém E305.
 - Te, szerintem mi nagyon nem egy szobában leszünk.
 - Hatalmas megállapítás, Sherlock - nézett rám Lian - Ki lesz a szobatársad?
 - Valami Miranda Wens.
 - És az enyém? 
 - Asami Rose-Grenn.
 - Basszus, én már teljesen ráizgultam, hogy szobatársak leszünk - nyafogott - De azért segítünk egymásnak a beköltözésnél, ugye?
 - Persze. Holnap kezdjük a te szobáddal. 
 - Jól van. Induljunk, melegem van és éhes vagyok - állt fel, majd megigazította kék, koptatott shortját. Felkapartam a földről a táskám, telefonom farzsebembe csúsztattam, majd elindultunk egymás mellett kifelé a világos barna, több épületből álló intézmény kapuin. 

***

 - Tartsad! Ne engedd el! Ez egy nagyon drága fotel! - kiáltozott ijedten Lian, miközben a lift felé igyekeztünk. Mindig is tetszett, hogy a Sydney-i pasik, segítőkészek és nem hagyják, hogy a nők cipekedjenek. Főleg itt, a müviben. Ja, mégse. Azok a dél amerikai pasik. 
  - Az meséld már el nekem drága életem, hogy mi a halálért hurcolod be ezt a fotelt, mikor az iskola minden bútort biztosít? - feküdtem rá a lift hívógombjára.
 - Mert ez egy különlegesen kényelmes és komfortos ülőalkalmatosság - mutatott az említett tárgyra, akárcsak egy reklám maca.
  -  Anyudék kidobnák a következő költözésnél, ezért inkább hurcolod magaddal mindenhová - emeltem meg újra a kárpitot mikor a felvonó leért. 
 - Ez is igaz mondjuk - nyomta meg a harmadik emelet gombját barátnőm. 
Másodpercek alatt felértünk és találtuk meg az ötös szobát. Ahhoz képest, hogy most van fél hat és mi dél körül kezdtük a pakolászást elég jók vagyunk. Minden dobozt, ruhás zacskót, bőröndöt, utazótáskát és ehhez hasonló dolgokat felvittünk. Lian törékenynek és elég csöndes, visszafogott szobatársa pillanatok alatt felfúrta újdonsült lakótársa cikkcakk alakzatú polcait. Igen, a maximum 157 centis japán-angol kiscsaj lazán felcsapott a falra 4 IKEA-s polcot.
Hazafelé tartva pár srác megállított az iskola főkapujánál. Valószínűleg látszott rajtunk, hogy ma már vagy kilencszer fel-le másztunk a harmadikról, ugyanis a száz-százötven mérgezett egérként járkáló diák közül minket szemeltek ki maguknak, mint útbaigazítójuk. Míg Lian megpróbálta értelmesen elmagyarázni melyik épületet merre találják, én addig alaposabban szemügyre vettem az intézmény aranytáblába gravíroztatott emléktábláját. Hát Sydney-i Művészet-, Jog- és Orvostudományi Főiskola, úgytünik egy ideig el kell viselned, mint diákod.